A Gergely-naptár bevezetése, azaz 1582 előtt Luca napjára esett a téli napforduló: ez volt az év legrövidebb, legsötétebb napja, ugyanakkor a világosság születésének kezdete is. A hiedelem szerint ezen a hosszú éjszakán Szent Luca átalakult boszorkánnyá, furcsa és gonosz dolgokat művelt. A boszorkányok elriasztására a kulcslyukba fokhagymát dugtak, az ajtófélfába kést állítottak, az ajtóra fokhagymával keresztet rajzoltak.
E napon semmit se volt szabad kölcsönkérni vagy adni, nehogy az a boszorkányok kezére jusson.
Vigyázni kellett Luca napján a söprűkre is. Ilyenkor is, mint általában gonosz-járó napokon, elrejtették vagy keresztbe rakták őket, nehogy azzal repülhessenek a boszorkányok.
Napjainkban december 13-án, a nevük napján köszöntjük a Lucákat.
Öröm az ürömben: ezen a napon munkatilalom várt a nőkre. Úgy tartották például, hogy ha Luca napján fonnának vagy varrnának, nem tojnak a tyúkok. Luca ugyanis éberen őrködött: büntetésből a fonó asszonyhoz hajította az orsót, kóccá változtatta a fonalat, bevarrta a tyúkok „tojókáját”. Mivel nem tudott mindenhol lesben állni, a Luca napi alakoskodók fehér leplekbe bújva járták a házakat és ellenőrizték, betartják-e a munkatilalmat.
Természetesen a férfiak nekiláthattak a „lucaszéke” készítésének, ami egy három merevítős, egy ülőkés, háromlábú szék. Minden egyes részét más fából kellett kifaragni, nem csoda, ha „lassan készülődik”. Mivel karácsonykor, a boszilesés után el kell égetni, nem maradt fenn sem kép, sem más tárgyi bizonyíték róla.
Búzacsíráztatás
A Luca napján csíráztatott búza, ha karácsonyra szép zöld szárba szökken, jó termés lesz jövőre.
Mivel nagy divatja van a csírafogyasztásnak, sok helyen árulnak csíráztatni való búzamagot, amit hagyományosan a földbe szoktak szórni – a modern konyhákban pedig csíráztatótálban keltetik. Én azonban szeretném látni, mi történik: úgyhogy egyelőre nedves vattapamacsokra teszem a búzamagokat, s igyekszem a továbbiakban is folyamatosan vízzel átitatni a „táptalajukat”. Érdemes megkóstolni az egy centis csírát, hihetetlenül édes!
+ ajándéktipp:
Az egyedi búzafű-mező egyszerű üveg mécsestartóba helyezve nemcsak kiváló karácsonyi ajándék, hanem szeretteinknek is bő termést ígérhet jövőre.
Szerencsehozó juhtúrós pogácsa
Az egyik szokás szerint, a következő évi anyagi bőség érdekében olyan pogácsát is kell sütni, amibe pénzérmét rejtenek. Aki azt kihúzza, annak egész évben nagy szerencséje és sok pénze lesz. Mivel Luca napján jobb betartani a nőimunka-tilalmat, érdemes előző nap megsütni az aranyat érő pogácsát.
Íme a kedvenc juhtúrós pogácsa-receptem:
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 3 dkg élesztő
- 1 kávéskanál cukor
- 1 dl tej
- 25 dkg margarin
- 25 dkg juhtúró
- 2 tojássárgája
- 1 kanál tejföl (elhagyható)
- só
Elkészítés:
- A lisztből két evőkanálnyit tegyél egy bögrébe, morzsold bele az élesztőt, add hozzá a cukrot és a langyos tejet, és keverd össze. Langyos helyen növeszd 10-15 percig.
- A többi liszttel morzsold el a margarint, aztán a juhtúróval is jól dolgozd össze.
- A margarinos, juhtúrós liszt közepébe csinálj egy krátert, öntsd bele az élesztős masszát, a tojássárgákat, a tejfölt és egy kávéskanál sót. Az egészet alaposan gyúrd össze. Langyos helyen kb. 1 óra alatt megkel.
- A megkelt tésztát lisztezett deszkán kb. 2 cm vastagra nyújtsd ki, és pogácsa-szaggatóval (vagy lisztbe mártott pohár szájával) szaggasd ki.
- Ne felejts az egyikbe egy lefertőtlenített fémpénzt nyomni!
- Rakd sütőpapírral bélelt tepsibe a pogikat, a tetejüket késsel rácsozd meg, és kend meg tojássárgájával.
- Ezután pihenjen a „tepsi” negyed órát, addig melegítsd elő a sütőt 180 fokosra.
- 15-20 perc alatt szép aranyosra sülnek a pogácsák – képletesen az egyik belül is!
Igazából nem is tudom, holnapra milyen lesz, nálunk még sosem maradt belőle – annyi viszont biztos, hogy óvatosan harapjatok bele, különben a szerencse és a sok pénz a fogorvosotokhoz vándorol!
Aggod Zsuzsa ötlete nyomán
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: