Esszencia

A gyógyító színek világa 3.

     A kínai, valamint az indiai ayurvédikus orvoslás már ősidők óta ismeri és alkalmazza a színek gyógyítóerejét, napjainkra pedig világszerte bizonyította hatékonyságát. A színterápia, más néven „chromoterápia” a színek intenzív, testi, lelki és szellemi szinten egyaránt végbemenő pozitív hatásának segítségével a szervezet egyensúlyát, valamint energiaszintjének növekedését célozza meg. Energiaközpontjaink, vagyis a csakrák ( szanszkrit „kerék”) bevonásával elősegíti és fokozza a szervezet öngyógyító képességét. Nézzük vajon miképp hatnak a színek, s mikor melyiket célszerű választani!

Rózsaszín

  • A rózsaszín nyugtató hatású, gyengédséget, melegséget és gondoskodást kölcsönöz – ha kell megvigasztal és felvidít.
  • A bosszúság és rosszindulat helyébe, szeretetet és elfogadást csempész.
  • Enyhíti a magányt, a szomorúságot és a túlérzékenységet.
  • Míg a piros a szexualitást, addig a rózsaszín az odaadó, önzetlen szerelmet szimbolizálja.

Barna

  • A barna az anyaföld színeként a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a körforgás állandóságát, a termékenységet, a befogadást, a gondoskodást, az anyaságot, valamint az alázatot és vezeklést szimbolizálja.
  • Hozzárendelhető azonban az elfojtott érzelem, a félelem, a költözés, illetve a szórakozottság is.
  • A valóságosnál határozottabb, magabiztosabb jellemet kölcsönözhet, melynek hátterében azonban pont az ellenkezője -kishitűség, döntésképtelenség, valamint az önbizalomra való törekvés vágya- húzódik.
  • Sötétebb árnyalatai a negatív aspektusokat erősítheti fel.

Fekete

  • A misztikus fekete szín a végtelent, a rejtélyest és a különlegest szimbolizálja – természetesen a sötétség, az éjszaka és a káosz mellett.
  • Számos kultúrában a gonosz, az alvilág, a gyász és a halál színe, ugyanakkor a visszavonulással, a befelé fordulással, a lemondással és az alázattal is azonosítják.
  • Akadályozhatja a változást és a növekedést, folyamatos jelenléte csökkentheti a vérnyomást és a pulzusszámot.
  • Aki gyakran visel fekete ruházatot, önkéntelenül is a külvilág ellen vértezi fel magát, reménytelenséget és megvetést sugallhat, illetve depressziót leplezhet.

Szürke

  • Se nem fekete, se nem fehér, hanem a kettő keverékeként „közép utas” színként jellemezhető.
  • A ködöt, a füstöt és a hamut idézi fel, ezáltal inkább melankóliára, fásultságra ösztönözhet.
  • Az egyhangúság mellett a kitérést, a valóságtól való menekülést is jelölheti.
  • A külvilág behatásai, kényszerei és elvárásai ellen védelmet nyújthat, hisz beleolvad a tömegbe, általa a felelősségvállalás kifelé helyezhető.
  • A szürke szín annak ajánlott, aki szeretné elkerülni az érzelmi konfliktusokat és áltatásokat, bár általában a kedvelői krízis helyzetekben többnyire megbízható, határozott emberek, akik némi önkritikával és önuralommal is rendelkeznek.

Türkiz

  • A türkiz hűsítő és nyugtató hatású, inspiráló és stimuláló szín: eredetiséget, lendületet és bátorságot biztosít a változáshoz, az újrakezdéshez.
  • Erőt kölcsönöz a lelki és érzelmi feszültség, illetve kimerültség leküzdéséhez.
  • Segít megszabadulni a magányosság érzésétől, mivel erősíti az empátiát és a kommunikációs készséget.

Ezüst

  • Az ezüst nemcsak anyagi javakra utalhat, hanem a Hold színeként a periodikus változást, a női princípiumot, az érzelmeket és az értelem érzékeny részét is szimbolizálja.
  • Segít a harmónia, az egyensúly és a tisztaság megteremtésében testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.

Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold” az Esszencia folyamát, és kövesd nyomon a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/

Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”,  oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/

A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!