Napjainkban az elvárosiasodás egyik legkézzelfoghatóbb és legdöbbenetesebb hozománya, hogy az erdők – mezők tekintélyes nagy madarai ellepték az utcákat, a terek fáit, s elsősorban a szemetesekben vadásznak zsákmányra. Nincs mese: ahogy „pályafutásuk” során mindig is, leleményesen alkalmazkodtak a változásokhoz, az emberi környezethez. Tényleg csak élősködő kártevőket vagy sokkal inkább intelligens lényeket köszönthetünk bennük? Összeállításunk igyekszik objektív képet festeni róluk.
A legintelligensebb madarak
A madarak közül a hollóknak és a varjaknak van a testükhöz képest legnagyobb agyuk, s ez a méretarányosság megegyezik a csimpánzokéval. Gyorsan tanulnak, problémamegoldó képességük és hosszútávú memóriájuk kimagasló. Gyorsan, okosan és szó szerint is körültekintően alkalmazkodnak a változó körülményekhez, ami akár ravaszságnak és megtévesztésnek tűnhet. Találékonyságuk is kétértelmű: mindenevőkként hajlamosak bármilyen élelem, apró háziállat, csillogó csecsebecse vagy szemrevaló tárgy elcsenésére.
Megértik az ok-okozati összefüggéseket, így az eszközkészítésben és használatban is jeleskednek. Ágakból kampószerű, „feszítővasat” faragnak, hogy az egyébként megközelíthetetlen eleséget is elérhetővé tegyék. A merevebb levelek széleit lecsípve fűrészes „lándzsákat” készítenek, amikkel az avar alatt rejtőzködő áldozataikat megsebesíthetik. A szerszámaikat megőrzik, s magukkal viszik a következő zsákmányszerző körútjaikra.
A keményebb héjú terméseket, kagylókat sziklákra, betonra ejtik, vagy a piros lámpánál várakozó kocsik kereke elé helyezik, hogy hozzáférjenek a bennük rejlő finomságokhoz. Többször megfigyelték azt is, hogy kisebb termetű zsákmányaikat szándékosan az autóutak felé üldözik, a száguldó kocsikra bízva a piszkos munkát. Biológusok szerint tudatosan követik a farkas falka lábnyomait és üvöltését, a vadászok lövéseit, hogy pontosan beazonosítsák a „terülj-terülj asztalka” helyszínét.
Tudományos kísérlet
Hat fogságban tartott varjút teszteltek úgy, hogy egy darabka húst, egy rúdra erősített 60 cm-es kötélre lógattak. Eleinte a varjak ráröppentek az ételre, néhányszor megrángatták a zsinórt, majd negyed órányi sikertelenség után feladták. Egy hónap múlva is még ugyanitt tartottak, ám minden egyes nap többször oda-oda pillantottak, mintha a megoldáson törnék a fejüket. Aztán egyszer csak megtört a jég: egyikük a rúdra repült, csőrével felhúzta a madzagot, lábával rálépett a hurokra, és addig húzta, míg a falat kiszabadult a kötésből. Végül még három varjú is megoldotta a problémát, ebből kettő úgy, hogy egyszerűen megragadták a kötelet, és a rúdon addig oldalaztak, míg a hurok el nem engedett. A finnországi jéghalászoknak ez a furfangos módszer talán nem is meglepő, hisz a körülöttük „legyeskedő” csuklyás varjak hasonló oldalazó léptekkel horgásznak az elhagyott csalis damilok segítségével.
Különleges kommunikáció
Énekesmadarakként meglehetősen hangosak, különösen csapatba verődve. Széles skálán, különféle hangokkal társalognak egymással, közvetítik érzelmeiket: a varjaknál 24, míg a hollóknál legalább 64 különféle jelzést különböztettek meg az ornitológusok. A varjak szókincse első sorban eltérő hangerőből, hanglejtésből és ismétlésekből áll, míg a hollók többnyire a színes madárnyelvet használják – turbékolnak, kerepelnek, kattognak stb. Kiváló hangutánzó képességük révén, környezetük jellegzetes zajait – kutyaugatás, motorzúgás, ág-nyikorgás és reccsenés, vízcsobogás stb.- könnyedén lekoppintják sőt, egyes egyedek beszélni is megtaníthatóak.
Arc – felismerés
Tudományos kutatások kimutatták, hogy a varjaknak kiváló a hosszú távú memóriája, valamint képesek felismerni és megkülönböztetni az emberi arcokat. Nem befolyásolja őket az adott illető ruházata, járása és egyéb ismertetőjelei, s az sem, ha félig meddig elrejti ábrázatát. Pusztán cselekedetei minősége szerint raktározzák el emlékezetükben, s annak fényében reagálnak a jelenlétére. Több tanulmány beszámolója is megerősíti, hogy a gondoskodást és törődést hűséges követéssel, őrködéssel hálálják meg, míg az ártó „rossz arcokat” módszeresen zaklatják. Sőt, leadják a drótot a többieknek is, így előfordulhat, hogy csapatosan hízelkednek vagy éppenséggel egész testközelből kárálnak.
A szakemberek úgy vélik, hogy a varjak határozottan képesek megkülönböztetni az ártó-bántó embereket a segítőktől csakúgy mint saját szüleiket a fajtársaiktól. Hosszas távollét után is felismerik egymást, ami éles és előre látásuknak, kimagasló memóriájuknak köszönhető. Mások azt is hozzá fűzik, hogy további különleges adottságaik -kivételes intelligencia, szociális érzékenység, hang – os kommunikáció- által képesek a nagyfokú és folyamatos alkalmazkodásra, s ezáltal a túlélésre. Meg tudják tanulni, hogy kitől ódzkodjanak, és kihez közeledhetnek, tapasztalataikat elraktározzák, és továbbítják fajtársaiknak.
Mindezt alátámasztja az első rész végén közzétett személyes élményem is…
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: