Eláruljam nektek, hogy vajon mi macskák, mitől ugrunk ki a bőrünkből örömünkben? Mitől maradhatunk hűek ösztöneinkhez, illetve kicsattanóan egészségesek és életerősek? És vajon mi az, ami a kétlábúak környezetében izgalmas és unalmas, érthető és elfogadhatatlan számunkra? Merthogy kiválasztottatok, hazavittetek, magagatokhoz „édesgettetek” és megszelídítettetek – minket, az éjszaka hírhedt egér-vadászait, a szabadságvágyás és önállóság mintaképeit! Persze az évezredek alatt megtanultuk, hogy együttélésünkből milyen előnyeink származhatnak, így sok mindenhez már mi sem ragaszkodunk tíz karommal. Hegyezzétek fületeket, jobban mondva tágítsátok a pupillátokat, hogy el tudjátok olvasni macskakaparásomat az „örök ifjúság” titkáról!
Életerős macskaétrend
Nem árulok zsákbamacskát, és elárulom, hogy elsősorban húsevők, „fehérjefalók” vagyunk, de természetesen némi zöld számunkra is nélkülözhetetlen a normális emésztéshez. Elegendő, ha (búza)füvet termesztetek a konyhaablakban, vagy olykor főtt répát, borsót stb. kevertek eledelünkhöz. Nézzetek utána viszont annak, hogy az otthoni kultúrnövények közül melyek mérgezőek, és azokat légyszíves távolítsátok el a lakásból, vagy tegyétek általunk elérhetetlen helyre – ez utóbbi nem könnyű feladat.
A főétkezések tekintetében számos hagyományos és speciális -korhoz, súlyhoz és egészségi állapothoz igazodó- macskaeledel közül választhattok. Természetesen megesszük a házi kosztot is – különféle húsokat, halakat némi zöldséggel dúsítva. Étrendünk kapcsán a „változatosság gyönyörködtet” minket is: tehát olykor kínáljatok új ízekkel, és ne ijedjetek meg attól, ha a berepülő rovarokat jó ízűen felfaljuk, és alkalmasint feltálaljuk nektek is.
Mindig legyen tiszta, friss vizünk sőt, ha tehetitek engedjetek a csapból is inni, vagy kedvünk szerint a fürdővizetekből lefetyelni.
Macskajaj az állatorvosi váróból
Évente legalább egyszer nyílik lehetőségünk arra, hogy elnyávogjuk a várakozó négylábúaknak és az állatorvosnak tapasztalatainkat, panaszainkat. Riadalmunknak többnyire nagyobb a lángja, mint a füstje: általában egy fájdalommentes vizsgálaton és tűszúráson kívül, csak tanácsokat kapunk testre szabott etetésünkhöz és gondozásunkhoz.
Még ha nem is fűlik hozzá a fogunk, mindenképp keressük fel az állatorvost, amennyiben:
– hirtelen lefogyunk vagy meghízunk.
– csomókban, foltokban hullik a szőrünk.
– szemünk fénytelen, vagy kóros csipásodás, gennyedzés, bármilyen szokatlan eltérés tapasztalható rajta.
– légzésünk és szívverésünk eltér a megszokottól.
– fogainkon sárgás-barnás elszíneződés látható, rózsaszín fogínyünkön gyanús foltok mutatkoznak, vagy leheletünk kellemetlen.
– füleink szaglanak, tele vannak fülzsírral vagy fekete piszokkal.
– sorozatban mellépiszkítunk, ami nem a bosszúnk, hanem a lelki okok mellett, szervi elváltozás – vesehomok, húgykő stb.- jele is lehet.
Lekörmölöm azért azt is, hogy sajnos egyre divatosabb a kétlábúak szempontjából praktikus módi, miszerint levágatják karmainkat, hogy ne tehessük tönkre a bútorokat. De hát kérdem én: nem lenne célravezetőbb, a fájdalmas „csonkítás” helyett „kényszer cselekvésükhöz” speciális kaparófákat elhelyezni, s egyértelmű dicsérettel értékelni a használatukat?! Vagy az esetleg már „kiszemelt” bútorokat letakarni, az asztallábra pedig háncskötelet tekerni, ami megóvja a további rongálódástól?! Még a „macska riasztó” spray, a keserű alma illat is elviselhetőbb ennél! Sajnos a kaparászás a vérünkben van, általa nemcsak koptatjuk, „élezzük” a karmainkat, hanem a köztük lévő mirigyekből, egyedi illatanyagot bocsátunk ki, mellyel megjelöljük a területünket, segítjük a tájékozódásunkat.
Az ivartalanítás témáját se kerülgessük, mint macska a forró kását, hisz az egyre burjánzó városi forgatagban a két- és négylábúak biztonságos és kényelmes együttélése szempontjából egyaránt életbevágó kérdés. Oka végül is elfogadható: az ivartalanítás által elkerülhető a nemkívánatos cica-populáció táborának gyarapodása, a kandúrok kellemetlen szagú váladékának kibocsátása, a nőstények „tüzelési-hisztije”, illetve megelőzhetők bizonyos komolyabb betegségek is.
„Macska-egér játék”
A macska-ember szimbiózis mindkét fél számára kompromisszumokat igénylő, tanulandó folyamat. Ingerszegény környezetben előfordulhat, hogy pszichésen is sérülhetünk, viselkedési és alkalmazkodási zavarokkal küszködhetünk, agresszívvá válhatunk. A nem kielégítő méretű territórium, vadászterület és „egérút” miatt felhalmozódó felesleges energiák belső feszültséget teremthetnek, különféle rendellenességekhez vezethetnek – kezelhetetlenség, váratlan támadások, mellépiszkítás, túlzó nyalakodás, ideges szőrtépés, emésztési zavarok, immungyengeség, szívpanaszok stb.
A bezártság, egy új „két- vagy négylábú” családtag érkezése is komoly stresszforrást jelenthet a számunkra. Ha úgy tervezitek, hogy mindenképp legyen mellettünk egy „hasonszőrű”, lehetőleg testvéremmel együtt „fogadjatok örökbe”, mert később még egy kölyökkutyával is egyszerűbben összeszokunk, mint saját fajtársainkkal.
Végezetül szeretnék eloszlatni egy félreértést független természetünkkel kapcsolatban: nagyon is ragaszkodunk a gazdijainkhoz, csak lehet, hogy pont nem akkor vagyunk bújós kedvünkben, amikor ti szeretnétek, és fordítva. De, ha beléptek az ajtón, mindig törleszkedünk a lábaitokhoz – még ha az idegen szagokat szeretnénk is a sajátunkéval tompítani, felülírni. És persze bocsássátok meg nekünk azt is, hogy hízelgő viselkedésünket elsősorban a „gyomrunk” és ösztöneink irányítják, de helytálló a mondás is, miszerint „Alázatos, mint a macska.”
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: