Az arc után a kéz a legszembetűnőbb testrészünk, ezért legalább ugyanannyi figyelmet érdemel az egészsége és ápoltsága, illetve az, hogy az egész napos megpróbáltatásokat fiatalos kinézetének megőrzésével kiállhassa. Összeállításunk igyekszik bőkezűen bánni a kézfejjel kapcsolatos hasznos információkkal:
Íme 6 hasznos tanács, hogy „aranyba foglalhasd a kezed”!
Olvass a tenyeredből!
A két tenyér különböző, egymást kiegészítő jelzéseket tartalmaz, éppen ezért egyidejűleg kell őket szemrevételezni, értelmezni. Általában azonban a domináns – gyakrabban használt- tenyér szolgál „első kézből” szerzett információkkal, mivel az hordozza a tudatos, míg a másik a tudattalan, karmikus és öröklött tartalmakat.
„Megállapodás” szerint, a bal tenyér a velünk született lehetőségekről, tulajdonságokról, adottságokról, az anyai ágon öröklött hajlamokról, valamint az élet első felében bekövetkező eseményekről és egészségügyi panaszokról árulkodhat. A bal kezet a jobb agyféltekéhez kapcsolják, vagyis a keresztirányú gondolkodás és az érzelmi élet területén, a felismerések elemzésében, a valódi én, a bennünk rejlő nő, a „yin”, az „anima” megismerésében, a kapcsolatok megértésében segíthet.
A jobb tenyér pedig a balban felvázolt lehetőségek megvalósulásának esélyére és annak mikéntjére, az apai ágon öröklött hajlamokra, fizikai adottságokra, valamint az élet második felének várható eseményeire, a jellem és az egészségi állapot változásaira utalhat. A jobb kezet a bal agyfélteke irányítja, így a logikus és lineáris gondolkozásról, a tudás és a tapasztalatok szerzéséről, a társadalmi környezetről, az objektív énről, a bennünk rejlő férfiről, a „yang”-ról, „animus”-ról nyújthat támpontokat.
Tudtad?
Hogy a tenyér erezete a magzati állapot 12. hetében kezd kirajzolódni!
Hogy a túlságosan „vonalas” női jobb tenyér erőteljesebb férfias vonásokat, míg a túlságosan „vonalas” férfi bal tenyér erőteljesebb nőies vonásokat, balkezességet jelezhet…
Hogy a tenyérben rejlő vonalak elhelyezkedése és száma, az ujjlenyomattal ellentétben nem végleges, hanem az aktuális belső és külső körülményekhez, szerzett tapasztalatokhoz igazodva módosul! Érdemes tehát időről időre a tenyérről lenyomatot készíteni, hogy fény derüljön a változásokra.
Amiről az ujjak formája árulkodhat:
Amiről az ujjak elhelyezkedése árulkodhat:
1. Az egyenes Vénusz-ujj, vagyis a hüvelykujj makacs; a kifelé görbülő pedig nyitott és nagylelkű; míg a tenyér felé görbülő érzéketlen, közömbös és középszerű jellemre vallhat. A nagy hüvelykujj birtokosa energikus, kitart a véleménye mellett, szeret dolgozni és önuralmat gyakorolni.
2. A Jupiter-ujj, vagyis a mutatóujj az erő, az önértékelés, a pontosság, a hírnév, az uralkodni vágyás és az állóképesség megtestesítője.
Minél jobban eláll a középső ujjtól, annál nagyobb függetlenséget és szabadságvágyat jelezhet.
3. A Szaturnusz-ujj, vagyis a középső ujj a karmát, az egységet, az irigységet és a vágyakat jelképezi. A kirívóan hosszú középső ujj komolyabb ledolgozandó karmát rejt, az alsó ujjperc a családról, a középső az üzleti életről, míg a felső a spirituális útról nyújthat felvilágosítást.
4. Az Apolló-ujj, vagyis a gyűrűsujj a művészi tehetség és kreativitás mellett a boldogság, az egészség és a metafizikai sík megtestesítője. A középső ujj felé hajló gyűrűsujj metafizikai karmát sejtet.
5. A Merkúr-ujj, vagyis a kisujj az éleslátás, a kommunikációs készség, az önzés és a közömbösség mutatója. A rövid, a gyűrűsujj harmadik ujjpercéig sem érő kisujj gyengébb írói képességekről tanúskodik, ami másokkal történő kemény munkával leküzdhető. A hajlott kisujj birtokosa hajlamos elhallgatni azt, amit pedig ki kéne mondania.
Tartsd a domináns kezedet tenyérrel felfelé, és vizsgáld meg az ujjaid egymáshoz való viszonyát:
Amiről a kézfej formája, tapintása árulkodhat:
A kézfej alakja alapján a négy alapvető elem -tűz, föld, levegő, víz- valamelyikének jellemformáló hatása is beazonosítható. Általában a föld- és a víz-típusú tenyéren kevesebb, de mélyebb, míg a tűz- és levegő-típusún több, ám kevésbé látványos vonal, barázda található.
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.