Szinte már nem is lepődünk meg a kutya-macska, macska-egér, macska-papagáj stb. barátságok hallatán, hiszen közvetlen környezetünk is számos példával szolgálhat. Nézzük, akadnak-e hasonló esetek a nagyvilág vadállatai körében, amikor ősi ellenségek, vagy egészen más adottságokkal rendelkező fajok egyedei elválaszthatatlan pajtásokká válnak!
Azt a tényt is nagyon jól ismerjük – akár saját tapasztalatból-, hogy az ember és házi kedvencek társas viszonya a kötelezettségek mellett mennyi, de mennyi kölcsönös élettani és lelki előnnyel jár. Talán ezen is felbuzdulva számos „kétlábú” jutott arra az elhatározásra, hogy megpróbálja az „ellenkezőjét”, és beférkőzik a vadállatok – oroszlán, tigris, gorilla, csimpánz stb.- „otthonába”. Vállalva a veszélyeket, igyekeztek alkalmazkodni az adott faj jellemző társas viselkedési sémáihoz és jelrendszeréhez, s ezáltal közülük sokan teljes sikerrel jártak, családtagként elfogadták őket.
Napjainkban egyre több tudós és etológus véli úgy, hogy az egymásról való ösztönös törődésen és védelmezésen túl az állatok java része az emberéhez hasonló személyiségi struktúrával, képességekkel és érzelmi töltéssel, valamint az ezekhez szükséges testi felépítéssel rendelkezik – pl. a limbikus rendszerrel, vagyis az agy érzelmi központjával. Feltételezhető tehát, hogy hozzánk hasonló dolgokat tapasztalnak, élnek meg, a különbség inkább ezek mértékében, árnyaltságában és kifejezési eszközében mutatkozhat.
Való igaz, hogy az ismert beszámolók többnyire háziállatok vagy fogságban tartott vadállatok közötti szorosabb kapcsolatokról szólnak, hiszen ők állnak folyamatos emberi megfigyelés alatt. A szakemberek szerint a különleges szimbiózisok kialakulásának egyik oka, hogy a kontrollált környezetben az állatokra kevesebb természetes veszély leselkedik, nem kell feltétlenül mindenért megküzdeniük, rendszeresen kellő élelemhez és pihenéshez jutnak. Így energiájukat másra is fordíthatják – akár egy másik faj egyedével kölcsönös és tartós barátságra is léphetnek.
Bár a barátság fogalmát nehéz pontosan definiálni, de talán a sokat jelentő társas interakció, a kölcsönös jó érzés és kényelem mellett benne rejlik a fejlődés, az élettapasztalatok előremutató bővülésének lehetősége is. Az alábbi állati esetek is ezekről a pozitív változásokról, a kötődés szükségességéről tanúskodnak, valamint arról, hogy sokszor az emberek is tanulhatnának belőlük.
Elefánt – juh
A dél-afrikai Shamwari rezervátumban „Themba”, az elefánt hat hónapos borjúként elveszítette az anyját. Az árván maradt állatot megmentették, és karámba zárták, hogy oltalom alatt felcseperedhessék. Mivel az elefántok társas lények „Albertet”, az intelligens, gondoskodó és barátságos juhot tették mellé, hogy ne érezze magát egyedül. Eleinte „Themba” füleit lengetve, farkát felemelve érzékeltetve nagyságát, „Albertet” fenyegetően körbe-körbe kergette az itató körül, a juh pedig természetesen ösztönösen menekült.
Az ötlet azonban három nap múlva már meghozta gyümölcsét: az óvatos közeledések és érintkezések megtették hatásukat, kialakult egyfajta bizalom, megingathatatlan szoros kötelék. „Albert” ugyanarról a fáról táplálkozott, mint „Themba”; kizárólag szórakozásból kergetőztek, s az elefánt a gyapjas testen nyugtatva ormányát, míg édesdeden pihentek együtt…
Medve – macska
Két fekete nőstény barátsága elsőre nem is tűnik annyira különlegesnek, kivéve, ha egy ázsiai fekete medvéről és egy fekete házi macskáról van szó. A berlini állatkertben történt az eset, hogy az ezredforduló táján egy kóbor cica „Muschi” rendszeres látogatójává vált a ketreclakóknak – s nemcsak kívülről, hanem belülről is. „Mausschen”, a fekete medve pedig szinte érthetetlen okokból megörült a jövevénynek, és szerető gondoskodása alá vette. Megvédte őt a szomszédból oda-odacsapó hímmedve mancsoktól, együtt ettek, játszottak és aludtak.
Amikor az állatkert részleges felújítása miatt a medvéket ideiglenesen elköltöztették, „Muschi” nem tágított – hónapokig a helyszínen nyávogott, míg végre viszontláthatta jó öreg medvéjét…
Zsiráf – strucc
A floridai „Busch Gardens”, „kis – Serengeti”-ként számos elárvult zsiráfnak, zebrának, orrszarvúnak, antilopnak és különféle madárfajoknak nyújt biztonságos otthont. A lakók csak úgy mint a vadonban, csak saját fajtársaikkal alkotnak csoportokat, kivéve két egyedet: „Bea, a zsiráf”, és „Wilma”, a strucc” valamiért teljesen egymásra találtak, mint két barátnő, lépten-nyomon együtt voltak…
– folytatjuk –
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.