Az emlősök elsődlegesen anyatejjel táplálják kicsinyeiket, ami közel sem egyszerű feladat, hiszen egyszerre több kölyköt kell szoptatni, rendszabályozni, harapdálásaikat tűrni, játékosságukat viselni. Különösen akkor nem lehet könnyű egy nősténynek, amikor más faj, akár nagyobb méretű csemetéit is gondoznia kell, pláne,, ha „ősi ellenségeiről” van szó. Mégis szinte köztudott, hogy a háziállatok közül többek között a kutyák, a macskák, a sertések és a juhok igen odaadó nevelőszülők, ösztönösen befogadják más kölykeit is. Ugyanakkor a különleges pótanyaságra számos példa szolgál a fogságban nevelkedett, vagy akár a természetben élő vadállatok között is. Az alábbi összeállításunk meglepő és megható történetekkel igyekszik szolgálni…
Majmok, mint pótanyák
Nem ritka, hogy különféle majomfajták minden probléma nélkül örökbe fogadnak, s majomszeretettel árasztanak el elárvult cica, kutya vagy egyéb emlős kölyköket – emlékezzünk csak Koko, a gorilla cicás eseteire…
Tigrisek, mint pótanyák
Egy thaiföldi állatkertben bengáli tigris anyára hat kismalacot bíztak, ami nagy riadalmat váltott ki elsőre, hisz a vadon egyik leghírhedtebb ragadozóinak a vaddisznók az egyik leggyakoribb zsákmányuk. Igaz, a hat esztendős „Saimai” négy hónapos koráig „kocatejen” nevelkedett, így valószínűleg „családi mintájába” bőven belefértek a rózsaszín malackák, akik boldogan fészkelődtek csíkos bundája melegébe…
A vadon pótanyái
Egy kenyai nemzeti parkban különös szimbiózisra lettek figyelmesek, amikor egy fiatal nőstény oroszlán gondoskodása alatt vett egy elkóborolt dárdás szarvú antilopbébit. A különleges viselkedést mutató ragadozó a „Kamunyák”, vagyis a „Magasztos” nevet kapta. Majd három héten keresztül, újdonsült társaságával együtt elválaszthatatlanul vonultak az itatóhoz, heverésztek az árnyékban, szinte egyetlen lépést sem tettek a másik nélkül. Kettejük mesés történetében azonban egy életbevágóan komoly probléma is felmerült – az erőteljes anyai ragaszkodás végett az oroszlán, nyomában a kölyökkel nem tudott vadászni, akit viszont nem engedett oda fajtársai csordájához, hogy szophasson. Így egyaránt éheztek, s végül egyedülálló, 17 napig tartó kapcsolatuknak egy hím oroszlán „elragadtatása” vetett véget.
Vajon mi vezette az állatok királynőjét arra, hogy oroszlán szíve megessék a gyámoltalan, rendszeres táplálékául szolgáló állaton? Bár nem született kézzel fogható magyarázat erre, de tény, hogy „Kamunyák” a későbbiekben még legalább öt antilopcsemetét édesgetett magához. Történetéből született meg „A nőstény oroszlán szíve” című film, ahol nyomon követhetjük további örökbefogadásait, illetve a szakemberek munkáját, aki szükség esetén mindent elkövettek azért, hogy megóvják őket az idegen betolakodóktól, vagy éppenséggel konstruktívan rövidre zárják kapcsolatukat.
Második neveltjét a vadőrök egy megfelelő pillanatban elaltatták, és a rezervátumban élő fajtársaihoz szállították. „Kamunyák” mikor visszatért a vadászatból, s hűlt helyét találta „kölykének”, azonnal útra kelt, hogy egy „utánpótlásra” bukkanjon. A harmadik és negyedik történet azonosképpen zajlott – a borjak ugyan visszajártak csordájukhoz szopni, ám dolguk végeztével hűségesen visszatértek különleges „őrző-védőjükhöz”, míg nem egyszer a menekülésre kényszerült antilopok magukkal „sodorták” őket. Az ötödik pártfogolt még nagyon fiatal és gyámoltalan volt, így sajnos rövidesen éhen pusztult, s oroszlán szokások szerint, „Kamunyák” bekebelezte őt. A hatodik antilopbébinek pedig ideje korán sikerült megmenekülnie az oltalmazó tappancsok elől, és visszaszökött valódi anyjához…
Az egész világot bejárta az a Botswana-ban készült „ A leopárd szeme” című film, amely „Legadema” a leopárd nőstény életének három és fél évét követte végig. Ebben könnyezhetjük meg azt az epizód is, amikor a „főszereplő” levadászott egy páviánt, s miközben cipelte fel a fára vette észre, hogy kicsinye a hasába kapaszkodva mocorog, majd leesik a bozótosba. A ragadozó leopárdban némi hezitálás után felülkerekedtek az anyai ösztönök, lement hozzá, lefeküdt mellé, és óriási mellső mancsát rátéve „tudatta” vele gondoskodó szándékát. Szükség is volt rá, hiszen a vérszagra gyűlő hiénák hamarjában megérkeztek, s körülöttük legyeskedtek. A leopárd grabancánál fogva felkapta a kis majmot, felkúszott vele a fára, és a védelme alá vonta. A páviánbébi engedelmeskedett neki, követte újdonsült „anyukáját”, aki többszörösen végigtisztogatta, s ha lecsúszott a vastag ágról, a maga módján visszaterelte. Egymáshoz bújva köszönt rájuk a másnap, ám nem sokkal azután sajnos bekövetkezett a természetes tragédia – a kis majom anyatej hiányában nem élhette túl az egyébként több szempontból is kivételes törődést…
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: