Ki az úr a házban? – Dominancia és hierarchia az állatvilágban 1.
Az emberiség szempontjából a vadállatok egyik legjelentősebb képviselői a farkasok, akik több mint százezer éve élnek a környezetünkben, s akikből bizonyos egyedek keresztezésével, megszelídítésével, háziasításával alakultak ki leghűségesebb társaink: a kutyák. Míg az előbbiek „megelégedtek” a fajtársaik hierarchikus falkájával, addig a kutyák szinte egyedülálló módon voltak képesek szövetségre lépni, alkalmazkodni egy teljesen más faj egyedeihez…
A farkasok
A farkas falka rendkívül jól szervezett szociális csoportosulás, amit 2- 36 egyed is alkothat, de általában 5-9 tagot számlál. Legrangosabb pozícióját egy nőstényből és egy hímből álló „alfa-pár” tölti be, kiknek elsődleges joguk van az utódok nemzésére. Uralkodnak a többiek felett, valamint gyakran, de nem minden esetben irányítják is őket. Az alfa-nőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval igyekszik megakadályozni, olykor akár a többiek kölykeit is elpusztítja. A további ivarérett egyedek -a magasabb rangúak a béta-, míg a legalacsonyabbak az ómega-farkasok egyetlen vagy néhány egyedet számláló rétege- az alárendeltjeiknek számítanak, akik behódolnak nekik. Az utóbbiakkal meglehetősen sanyarúan bánnak a feletteseik, éppen ezért igyekeznek is kitérni előlük, és többnyire rejtekhelyükről figyelni, mikor lehet esélyük közeledni a társaikhoz. A fiatal farkasok 10 hónapos koruktól kezdenek el a csapattal vadászni, nekik még nincs kijelölt, bebiztosított helyük a hierarchiában, így közösségükön belül gyakran és „játékosan” megküzdenek az állandóan változó pozíciókért.
A vezérség nem feltétlenül születési jogon öröklődik, illetve nem is biztos, hogy a legerősebb, legnagyobb vagy leggyorsabb egyedek viselik ezt a címet – de minden bizonnyal a legbölcsebbek, tapasztaltabbak. A falka abszolút ura az alfa-hím, nyomában az alfa-nősténnyel, akik erős kötelékben, monogámiában élnek. Románcuk holtomiglan kitart kivéve, ha az előbbi legyengül, lebetegszik vagy megsérül, mert akkor automatikusan a következő béta-hím veszi át a szerepét.
A farkasok bizonyos évszakokban letelepednek, míg máskor messzire vándorló, nomád életet élnek. A falkatagok szorosan együttműködve, egymást figyelve szerzik meg a táplálékukat, és közösen nevelik az „alfa-kölyköket”. Életmódjuk és csapatszellemük fejlett szociális intelligenciát, jó problémamegoldó képességet, valamint a változó körülményekhez való tökéletes és gyors alkalmazkodást követel tőlük.
A szigorú hierarchikus felépítés, a rivalizálással kialakított rangsor mellett, a farkasfalka másik jellegzetessége, hogy időnként feloszlik, újraalakul, illetve más falkákkal egyesül. Párzás idején gyakran külsősök is csatlakoznak hozzájuk, illetve általában az ivarérett farkasok két – három éves koruk körül elhagyják eredeti falkájukat, és új családot alapítanak. Ennek köszönhetően az így létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek, mivel az ismerős tagok, „rokonok” kötődnek egymáshoz.
Az alfa-hím többnyire vadászat, a nagyobb állatokkal való küzdelem, az alvóhely kiválasztása során vezényli a csapatát, ám gyakran ezt bármelyik rátermett, motivált falkatag is magára vállalhatja. Kívülről nem is mindig lehet azonnal beazonosítani a különböző beosztásban lévő egyedeket annak ellenére, hogy rangjukat meghatározott, különféle megnyilvánulásokkal, testbeszéddel -első sorban fülük és hosszú, bozontos farkuk tartásával- fejezik ki. Amikor falkán belüli szociális tevékenységre, „megvitatásra” kerül a sor, az alfa-pár igen magasra emeli a farkát, míg a többiek teljesen leeresztik. Az ómega-egyedek mindig maguk alá húzzák vagy hátsó lábuk köré csavarják, de gyakran a többiek is így tesznek, hogy egyértelműen jelezzék, tudják „ki az úr a házban”. Az alfa-pár fülei szinte mindig egyenesen a magasba merednek, míg a többiek lelapítják, ha a vezérek közelednek.
Az alfa-pár felemelt lábbal vizel – mint a kankutyák-, míg a többiek a kutya szukákhoz hasonlóan, leguggolnak. A domináns egyedek vizelettel, ürülékkel és kaparással -talpuk illatmirigyeinek váladékával- jelölik ki a gyakran használt útvonalakat, találkozóhelyeket. A farkasüvöltés jellegzetes módja a kommunikációjuknak, ezzel jelzik összetartozásukat, területük határait, valamint segítik csapatos tevékenységük összehangolását. Határozottan, akár vérre menőkig, ám nem folyamatosan védik a territóriumukat, mivel többnyire a szomszédos farkasfalkák a szövetségeseik. A határmezsgyéket közösen használják, illetve azokon portyáznak a falkából kivert példányok.
– folytatjuk –
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: