Az emberiség szempontjából a vadállatok egyik legjelentősebb képviselői a farkasok, akik több mint százezer éve élnek a környezetünkben, s akikből bizonyos egyedek keresztezésével, megszelídítésével, háziasításával alakultak ki leghűségesebb társaink: a kutyák. Míg az előbbiek „megelégedtek” a fajtársaik hierarchikus falkájával, addig a kutyák szinte egyedülálló módon voltak képesek szövetségre lépni, alkalmazkodni egy teljesen más faj egyedeihez…
A kutyák
Sokáig úgy vélték, hogy a kutyát a sakáltól vagy a hiénától származnak, sőt felmerült a róka-eredet is. Idővel azonban a tudósok figyelme a farkasra, illetve a vele közeli rokon – dingó vagy egy basenji szerű faj- kereszteződésére terelődött, s ezen feltételezés egyik „bizonyítéka”, hogy a kutyák és a farkasok párosításából származó utódok is termékenyek lesznek. Eredendően a kutyák a farkashoz hasonló, hierarchikus felépítésű, alfa-pár által vezérelt, béta- illetve ómega-tagokkal bővített falkában élhettek, s ez a felállás lényegében jól illeszkedik az emberi környezet adottságaihoz is.
Mégsem biztos, hogy az ember-kutya, vagyis két teljesen eltérő faj viszonylatában csak a dominancián alapuló, hierarchikus kapcsolatról, a rangsorért folytatott versengés értelméről beszélhetünk. Való igaz, egy gazdának tudnia és tudatnia kell, hogy ő a főnök, s különösen több kutya esetén fel kell készülnie arra, hogy erőteljesebbé válhat a falkaszellem, a domináns viselkedés. S bár valóban érdemes leghűségesebb társunkat olykor farkasbőrbe bújt ebként kezelni, ugyanakkor a szórakoztató, gyümölcsöző és önfeledt együttlét érdekében nem árt néhány félrevezető téveszmét helyreigazítani.
Először is a kutyák nem azonosak a farkasokkal, s a farkasfalka is inkább családfő által irányított -közös élelemszerzéssel, étkezéssel és utódneveléssel- nagycsaládnak tekinthető, mintsem vérre menő, folyamatosan egyértelműsített egyeduralomnak. Legfontosabb ismérve a szoros együttműködés és a csapatszellem. Ennek következtében valószínűleg a kutyák sem igénylik az állandó „leigázást”, versengést, sokkal inkább az összetartozás, a biztonság és következetesség meglétét. Érdemes tehát megtalálni a helyes egyensúlyt a parancsolás és az irányítás, a rövid pórázra fogás és a megengedés között, de legfontosabb a kölcsönös bizalmon alapuló viszony kialakítása. A gazdi elsődleges feladata, hogy rendszeresen etesse, sétáltassa, gondozza és foglalkozzon kedvencével, alvóhellyel, játékkal és kényelemmel ellássa.
Vajon mi hiányozhat mégis egy kutya életéből, ha megpróbál uralkodni a gazdája fölött?
Valószínűleg rámenőssége valamilyen módon kiskapukra, megerősítésre talált, s mivel a kutyák hajlamosak a megalkuvásra, arra is képesek, hogy megtanulják, miképp érik el azt, amit akarnak. Ezt a hozzáállást azonban nem is olyan nehéz a visszájára fordítani, ellenségeskedés, összecsapás és dominancia nélkül, amennyiben megpróbálunk „kutyául” gondolkozni.
A családi egységnek vagy falkának meghatározott viselkedési szabályai vannak, melyek fajtól függetlenül mindenkire vonatkoznak. A kutyák kölyökkorukban az alomtestvéreiktől, az anyjuktól és más felnőtt kutyáktól elsajátítják az együttélés „művészetét”, melynek első fontos pontja, hogy a szabályok áthágása, komoly következményekkel jár. Ennek köszönhetően lehetővé válik az is, hogy a gazdi idejekorán megtanítsa kedvencének mi a helyes, és mi a helytelen, mi a megengedett, és mi nem az.
A másik oldalról ugyanakkor a kutya is joggal „elvárja” tőlünk azt, hogy tudjuk, mi a jó és mi a rossz az ő szemszögéből. S talán ez a kétpólusú alapszabály okozza a legtöbb galibát, félreértést a két- és négylábú társak között. A kutyák meg vannak győződve arról, hogy körülötte mindenki -a kicsi gyerektől kezdve, a felnőtteken át egészen a kutyatársakig, egyéb házi kedvencekig- ugyanazokat az előírásokat ismeri és követi. S ebben a hitében „ringatózva”, ha valaki áthágja a szokásokat, akkor a kutya az ősi törvényei szerint jár el.
Vitathatatlanul az egyik legkardinálisabb, ellentmondást nem tűrő szabály a „birtoklás mentsvára”, vagyis „ami a számban van, az már az enyém”. Ne lepődjünk meg tehát azon, hogy amikor a kedvencük eszik, és valaki folyamatosan „beleüti az orrát a tányérjába”, vagy ismételten piszkálja, akkor előfordulhat, hogy azt nem nézi jó szemmel, morogni fog. Az íratlan szabályok megszegése kiszámíthatatlan és komolyabb következményekkel is járhat – fogvicsorgatás, támadás, harapás stb. A kutya ilyenfajta hirtelen cselekedeteit tévesen értékelhetjük engedetlenségnek, gonoszságnak vagy dominancia harcnak, holott pusztán erőteljesebben érvényesíti, illetve kiáll a „jogaiért”.
Természetesen már a legelső „erőszakos”, nem tetsző megnyilvánulásánál el kell gondolkozni azon, hogy vajon részéről milyen elégedetlenség húzódhat a háttérben, s azonnal orvosolni azt. A békés együttélés érdekében, érdemes tehát a gazdinak figyelembe vennie és méltányolnia kedvence álláspontjait. Ne csak kutyájától, magától is korrekt és következetes viselkedést várjon el! Továbbá vegye számításba azt is, hogy kedvence egy egyéniség, és megvannak a sajátos érzékeny és fájó pontjai, amiket idővel kiismerhet és tiszteletben tarthat.
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: