A természetben, a társas lét terén „ahány faj, annyi szokás”: akadnak magányosan, monogám családban, poligám kapcsolatban, egyenrangú vagy egy-két domináns főnök által uralt, hierarchikus csapatban élők egyaránt. Az utóbbi elsősorban az emlősökre jellemző, de például a rovarok, a halak és a madarak világában is találkozhatunk az egyértelmű és szigorú rangsor kiszámíthatóan működő meglétével. A csoport túlélése érdekében mindenki tudomásul veszi a ráosztott szerepet, az azzal járó lehetőségeket, így többnyire csak sérülés, betegség vagy kiöregedés általi legyengülés sodorhatja az egyedeket lejjebb a ranglétrán. Nézzünk körben az állatvilágban, vajon milyen szabályokra épül bizonyos fajok társadalma!
A delfinek
A legtöbb delfin csapat élete szigorú hierarchián alapszik, melyet néhány domináns egyed irányít. Általában a nagy csoport tagjai életkorukat és nemüket tekintve vegyesek, míg a kisebbek egy hímből és egy nőstényből, vagy nőstényekből és utódjaikból, vagy kifejlett és fiatalabb hímekből áll. Az sem ritka, hogy bizonyos okokból ideiglenes is beilleszkednek más csapatokba. https://esszencia.cafeblog.hu/2018/06/13/kreativ-allatok-top10-2-resz/
A csoport összetételétől függetlenül az mindenképp elmondható, hogy a delfinek igen jól fejlett szociális és együttműködő készségről, intelligenciáról tanúskodnak, akár élelemszerzésről, nemzésről, utódgondozásról vagy védelmezésről essék is szó.
A madarak
Többnyire társas lények, különösen a vándorló fajták tagjai élnek igen magas szintű kölcsönhatásban, hierarchikus rajban. A házigalamboknál megfigyelték például, hogy minél magasabb rangon áll egy egyed, annál nagyobb befolyása van a repülés irányára, a többiekre. Vezetőjük pedig mindig az élvonalban szárnyal, követői egyik szemüket folyamatosan rajta tartják, így azonnal tudnak reagálni a változásokra.
Egyes cinegefajtáknál a párzási időszakban nyer különös jelentőséget a megalapozott ranglétra: a minél magasabban lévő domináns hímek, a minél magasabban lévő domináns nőstényeket választják, s így nagyobb esélyük van az áttelelésre, a minőségi fészek rakására, s ezáltal több utód felnevelésére.
A tyúkól szintén hierarchikusan épül fel, melyben egyik örök érvényű szabály: a domináns egyed odacsípési joga, amit tilos viszonozni. Mivel a „gazdasági” tyúkólban nem ildomos a kakasok jelenléte (megtermékenyítenék a tojásokat), ezért a tojók egyike vállalja magára a vezető szerepet, aki felügyeli a tojásrakást, illetve a rendet. Sőt, olykor az is előfordul, hogy annyira beleéli magát a „kakaskodásba”, hogy párzik a többiekkel, kisebb sarkantyúja nő, s még kukorékol is. A közösségben kialakult párok gyakran esznek, pihennek, és por-fürdőznek együtt. A baromfiudvar halottait közösen gyászolják el sőt, ha gazdájuk hosszabb ideig eltávozik, akkor őt is. Visszatértére pedig egyöntetű csoportos duzzogással reagálnak…
A szabadon élő baromfiaknál természetesen az alfa-kakas a domináns, aki a legtöbb tyúkkal párosodhat. Közülük azonban egy „kikaparhatja” magának az alfa-tyúk címet, s így az alfa-páré lesz például a kizárólagos odacsípési jog is. Két hím esetében a „kakasviadal” vesztese béta-kakassá válik, kiszemelt párja pedig béta-tyúkká. Ugyanakkor egy újabb küzdelem kezdeményezése és megnyerése, vagy az alfa-kakas betegsége, elpusztulása által, a béta-kakasból domináns alfa-kakas válhat. Legrosszabbul a rangsor legalján lévők járnak, hiszen őket mindenki viszonozhatatlanul piszkálhatja.
A szurikáták
A kis testű, szerteágazó földalatti járatokban élő szurikáták igen szociálisak, az altruisztikus -önzetlen, önfeláldozó- viselkedés díszpéldányainak tekinthetők. Általában 20 -30 egyedet -családtagokat- számláló kolóniában élnek, melyben szoros és erős köteléket ápolnak egymással. A domináns alfa-pár speciális szaggal (vizelettel) jelöli meg „alattvalóit”, kiknek az utódokkal való törődés mellett, kötelességük az ő bundájuk ápolása és arcuk tisztára nyaldosása is. Ez a rituális kurkászás és fürdetés egyébként akkor is lezajlik, ha rövid ideig távol voltak egymástól.
Védelmi szempontból fontos feladatot látnak el az aktuális, gyakran cserélődő őrszemek, akik két lábra állva éberen fürkészik a környezetüket, és vész esetén jellegzetes ugatással értesítik a többieket. „Beszédük” meglehetősen cizellált: csicsergéssel, trillázással, ugatással, morgással különböztetik meg a közeledő ragadozó típusát, a menekülés sürgősségét, a pánik-kiáltásokat, a hívójeleket, a különféle mozgásokat – földi ragadozó esetén ugyanis földalatti menedékbe bújnak, „légi támadáskor” azonnal összekuporodnak…
– folytatjuk –
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: