Mint láthattuk, az állatvilágban nem feltétlenül az anatómiai ( zoonómiai) fejlettségi fok függvénye az, hogy bizonyos fajok mennyire jól felépített és precízen működő társas közösséget alkotnak. Azt is leszögezhetjük, hogy szinte mindegyik csapatot egy-két „alfa-állat” -nőstények-hímek egyaránt- irányít, teljes egyenlőséggel jószerivel nem is találkozunk. Ebből arra is következtethetünk, hogy az életben maradáshoz „ösztönös szükség” van vezérre, aki védelmet biztosít, kontrollálja a belső és külső viaskodásokat, elosztja az élelmet, s nem utolsó sorban a legjobb utódokat nemzi. A hierarchikus rendszer fenntartása tehát nemcsak a domináns egyed számára jár előnyökkel, hanem az egész csapat szempontjából létfeltétel. Nézzük, vajon miképp épül fel a majmok birodalma!
A majmok
A majmok olyan hierarchikus falkában élnek, ahol szinte nap mint nap meg kell küzdeniük egymással a már kivívott helyeikért. Az a domináns egyed, aki következetesen megnyeri az agresszív kihívásokat, s ezáltal, ha időszakosan is, kizárólagos „odaharapási jogot” birtokol a többiekkel szemben. A majom társadalom „legalja” pedig többnyire alul is marad. A nőstények rangjelzése fajtánként változó, de általában a hímeknek vannak alárendelve, ami nem is csoda, hiszen jóval kisebbek náluk. Ugyanakkor számos fajtánál -cerkóf, makákó, lemúr, stb.- ilyen-olyan mértékben a nőstények uralkodnak, míg a bonobóknál igazából nincs jelentősége a domináns egyed kilétének. Kutatók azt is megfigyelték, hogy minél nagyobb létszámú egy majom csapat, annál valószínűbben a nőstények ragadják magukhoz a kezdeményezést.
A cerkófmajmok
A cerkófmajmok vegyes közösségeiben a nőstények vannak többségben és uralomban. Az ő státuszuk stabil, mivel születésükkel az adott csapathoz „rögzülnek” a későbbi utódaikkal együtt, míg a hímek ivarérettségük után több ízben is váltásra kényszerülnek. A magasabb rangú nőstények és nőnemű rokonaik előnyt élveznek az élelem minőségi és mennyiségi elosztásában, illetve kelendőbbek a párválasztás során. Rokonaikkal életre szóló, támogató kapcsolatot ápolnak, ivarérett lányaik pedig alanyi jogon öröklik a dominanciát. Alkalomadtán az alacsonyabb rangúakkal vívott erőszakos viszályok -agresszív fenyegetés, támadás, területi védelem, stb.- során szükségük is van a családi összefogásra, különben „kollektív rangcserére” kerülne sor.
Az ivarérett hímeknek az „anyai ház” elhagyása után nemcsak a ragadozók támadásaival, hanem a területüket védő „cerkóf-amazonokkal” is szembe kell szállniuk. A többnyire testvérekből álló fiatal felnőttek elsősorban a szomszédos cerkóf közösségekbe próbálnak beilleszkedni, ami nemcsak közelsége, hanem az esetleges „félrokonok” jelenléte, a konfliktusok lehetőségének csökkentése miatt is vonzóbb számukra. Ugyanakkor átlagban két évente, különösen párzási időszakokban elvándorolnak, hogy minél nagyobb eséllyel kerüljék a rokonok közötti utódnemzést. Az új csapatban mindig a ranglétra legalsóbb fokára kerülnek, s nemcsak a mindenkit uraló nőstények, hanem az „alfa-hím” és az idősebb hímek is a feletteseiknek számítanak. Az alfa-hím folyamatosan megvédi saját státuszát, valamint megakadályozza -ha kell véres küzdelem árán is- azt, hogy a többiek bármilyen fizikai közelségbe kerülhessenek „nőstényeivel”.
Lényegében a domináns nőstények határozzák meg a hím hierarchia felépítését, hiszen az általuk kiszemelt legrátermettebb hímet támogatják a „hierarchikus harcok” során. Érdekes azonban az, hogy a fiatalok „bandájában” a legidősebb hím uralkodik a fiatalabb rokon és nem rokon hímeken, valamint lányestvérein; míg a fiatalabb nőstények a nővéreiken; a nem rokon nőstények között pedig az anyai ágon örökölt rangsor az érvényes.
A bonobók
A bonobók a csimpánzok legközelebbi rokonai, viszont kevésbé hajlamosak a fizikai erőszakra és agresszióra, illetve nem a státusz, a hatalom és az erő megszállottjai. Tágan értelmezett, változékony hierarchikus falkában élnek, nincs kizárólagos uralom sem a nemeket, sem az egyének méretét és korát tekintve – a zsarnokság bármelyikükre egyaránt jellemző lehet. A nőstényeknek mégis egy „szőrszálnyival” erőteljesebb, meghatározóbb a szerepe, amit a kutatók inkább együttműködő, egyenrangú kapcsolatként definiálnak.
Különlegességük még, hogy meglehetősen szabatos -korra és nemre való tekintet nélkül, mindenki mindenkivel- a szexuális életük, s a mellkas veregetés helyett is az aktust vetik be együttműködésük jeléül, a szövetség megerősítésének érdekében, a kedélyek csillapítására, a feszültségek oldására, a harcok utáni békekötésre stb. Számukra az alkalomszerű és igen rövid, bármilyen egyéb társas kapcsolathoz hasonlatos szex nem feltétlenül a nemzést szolgálja, nem jelent örömszerzést, egyszerűen nélküle összeomlana a társadalmuk.
A csapat tagjai összeütközésekbe lényegében csak az élelem elosztásakor kerülhetnek egymással. Ilyenkor többnyire a nőstények elsőbbséget élveznek, s egyként állnak ki egymás mellett, ha egy testesebb és erősebb hím agresszívan megpróbál előbbre furakodni a sorban.
A csimpánzok
A csimpánz közösség határozottan területvédő, hím-dominancián alapuló, lineáris hierarchikus rendszer. Az alfa-hím uralkodik a csapaton, aki rangjának megvédése érdekében gyakran fitogtatja erejét szőre borzolásával, ágak rázogatásával és cibálásával, csapkodással és „eszement” toporgással. Dühkitörései során jóval hatalmasabbnak és erőteljesebbnek tűnik, mint amilyen valójában, s általában ilyenkor valamilyen eszközt -bunkósbotot stb.- is használ.
Az alfa-hím fizikailag nem szükségszerűen a legkirívóbb, ugyanakkor jó stratéga, körmönfont és dörzsölt. Pontosan tudja miképp kompenzálhatja hiányosságait, szerezhet szövetségeseket, manipulálhatja a többieket, hogy a csúcson maradjon. Hatalmát, a társadalmi rendet és a csapat békéjét a konfliktusok elrendezésével éri el. A forrongások többségének inkább elrettentő fenyegetéssel, mintsem tényleges fizikai küzdelemmel vet véget. Az alfa-hím 3 – 10 évig is birtokolhatja a kiváltságos címet, és csak néhány hím juthat el a vezetői posztra. Neki jár a legtáplálóbb és legfinomabb falat, valamint a nőstények és szaporodás feletti rendelkezési jog.
Hatalmi kormányzással mindkét nem esetében egyaránt találkozhatunk, s a támogató hívek szerzése az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy kivívják és megtartsák pozíciójukat. Ivarérettség után a nőstények elhagyják a szülői falkát, míg a hímek helyben maradnak. Együttesen védelmezik a csapatot és a területüket, rendszeresen járőröznek, a betolakodókkal és a szomszédos majom csapatokkal akár vérre menően is megküzdenek. Az idegeneket egyáltalán nem látják szívesen, hacsak nem párzásra hajlandó nőstényekről van szó.
Míg a csimpánzok hatalommal jutnak a szexuális aktushoz, addig a bonobók a szexuális aktussal jutnak hatalomhoz. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az előbbiek a Marsról, az utóbbiak pedig a Vénuszról érkeztek. S mivel egyaránt emberszabású majmokról van szó, viselkedésük valamelyest segíthet megérteni az emberi természet eredetét és ösztönvilágát, illetve korrigálni az őseinkről alkotott képet. Eddig elődeinket harcias és vadászó, csimpánzszerű lényeknek képzeltük, akik férfiak által uralt, hierarchikus közösségben éltek.
Ugyanakkor a tudósok rámutattak arra, hogy a „szelídebb” bonobókkal pont annyira közös a génállományunk (98 %!), mint az agresszívabb csimpánzokkal. Képesek vagyunk az együttműködésre, idegenekkel is szoros és erős szövetségre tudunk lépni. Sokan „majomszeretetben” nőnek fel, s többek között a vérfertőzés elkerülése érdekében is, a fiatalok elhagyják a szülői házat. Többnyire még monogámnak nevezhető párkapcsolatainkban szexuális életünk nemcsak a nemzést szolgálja, hisz kapcsolatteremtő és feszültséglevezető, örömforrást jelentő aspektusa nélkül szintén „összeomlana a társadalmunk”…
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.