Vajon a hazudozás pusztán emberi „privilégium”, vagy az állatok is képesek rá? Sokan biztos kapásból rávágják, hogy az állatoknak ilyesmi „eszébe” sem jut, és egyáltalán nem is fogékonyak az e fajta gyenge és gyarló „humán” jellemvonásokra. Ennek ellenére számos tanulmány rácáfol „ártatlanságukra”, s úgy tűnik, minél intelligensebb egy faj, annál hajlamosabb a csalfaságra….
A kutyák több mint 150 szót megértenek, s pusztán élvezetből is képesek szándékosan megtéveszteni faj- és embertársaikat. Tudjuk, hogy az összetett problémák megoldására is készen állnak, és sokkal emberibbek, mint ahogy azt eddig hittük: tudományos mérések szerint a kutyák szellemi képessége, éleselméjűsége és kreativitása megegyezik egy 2 – 2 és fél éves gyermekével. Ugyanúgy birtokolnak veleszületett és tanult viselkedési mintákat, adottságokat, s a különböző fajták és egyedek különböző intelligenciával rendelkeznek: bizonyos felmérések szerint a rangsort a border collie-k vezetik, utána következnek az uszkárok, a német juhászok, a golden retriverek, a dobermanok, a shetlandi juhászkutyák és a labradorok stb.
Kommunikációs készségeiket alapul véve átlagosan 165 szót – beleértve a jeleket is- ismernek, ami különleges esetekben akár 250 szó is lehet. Az egyik legtanulékonyabb egyednek Rico, a border collie bizonyult, aki az általa ismert 200 szót az emberszabásúakat, de még az embereket is meghazudtoló gyorsasággal sajátította el. Négyig, ötig számolni is megtanulhatnak, s ebben a számkörben a hibás alapműveleteket is felismerhetik – például, hogy 1+1 az nem 1 és nem is 3.
Térbeli problémamegoldó képességeik -miképp érzékelik az akadályokat, s hogyan képesek azokkal megbirkózni- tekintetében (élvezetből, szükségletből) megtanulják az értékes dolgok helyét, megtalálják környezetükben a legpraktikusabb útvonalakat, elsajátítják az egyszerűbb szerkezetek kezelését (például kilincs kinyitása), valamint a különféle szavak és szimbolikus fogalmak értelmét, mivel odafigyelnek gazdájuk beszédére, hangsúlyozására és cselekedetére.
Josep Call, spanyol összehasonlító pszichológus és viselkedéskutató egyik kísérletével azt bizonyította, hogy leghűségesebb négylábú barátaink is kiválóan értenek az „elkendőzéshez”, a megtévesztéshez. A vizsgált kutyákat lefektette vagy leültette egy szobában, s a közelükben lévő asztalra húst tett. Hamarosan kiderült, hogy mihelyst gazdájuk nem nézett oda, még a legtökéletesebben kiképzett egyedek is hajlamosak voltak elcsenni az ételt. A ravaszság pedig akkor következett, amikor a kutyákat tetten érték – olyankor mindegyikük ártatlanul nézett, s úgy csinált, mintha csak minden ok nélkül sündörögtek volna a finom falat körül. Játék közben pedig hajlamosak szándékosan becsapni faj- és embertársaikat, hogy elnyerjék jutalmukat. S ezt ugyanolyan sikerrel művelik, ahogy gazdáik becsapják őket…
Vajon a kutyák felismerik, ha gazdáik becsapják őket?
Kanadai kutatók abból indultak ki, hogyha a kutyákat a kisgyermekekkel azonos kognitív, matematikai és problémamegoldó képességekkel, nyelvtudással – annak ellenére, hogy egyelőre nem tudnak beszélni- ruházzák fel, akkor mennyire képesek olvasni az emberek viselkedéséből, s be lehet-e őket csapni. A különféle vizsgálatok alapján fény derült arra, hogy az ebek meglehetősen érzékenyen reagálnak az emberek hangulatára és irányítására, illetve emberi gesztusokat is használnak: fejüket forgatják, lábukkal mutogatnak és mereven néznek különösen abba az irányba, ahonnan az eldugott jutalmat remélik.
Mivel a kutyák és az emberek szimbiózisa, együttélése több millió évre nyúlik vissza, amerikai pszichológusok egy csoportja azt feltételezte, hogy a kutyák megbíznak gazdájukban, az általuk adott jelzésekben. Egyik kísérletbe 25 különböző korú ( 6 hónapnál idősebb), fajtájú és keverék kutyát vonták be. Ennek során a kutyáknak két tartály közül -csak az egyikben várta őket jutalomfalat- kellett választaniuk úgy, hogy az első két próbánál az együttműködő tesztemberek a nyerő, míg a „szélhámosok” az üres konténerre mutattak. Minden ebnek 200 választási lehetősége volt, s százszor az együttműködő, s százszor a „szélhámos” partner volt jelen. A kutyák elég hamar megtanulták azt, hogy jóval gyakrabban kövessék az igazat mutató kétlábút, mint ellenlábasukat. További vizsgálatok után leszögezhető, hogy a kutyák valóban érzékenyek az utasítás és az eredmény kölcsönösségére, az emberek társas szerepére, azonban ez nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy megértenék a kétlábúak szándékait, így azt se, ha „madárnak nézik őket”. Pedig az emberszabású majmok többsége ugyanilyen helyzetben azt tanulta meg, hogy soha se kövessék azt az embert, aki rászedte őket, sőt még rájöttek arra is, hogy miképp csaphatják be őket…
„A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát”?
Az internet hemzseg olyan cukiság videókban, ahol a gazdik lebuktatják csínytevő kedvenceiket, majd próbálják számon kérni tőlük tettüket, s több kedvenc esetén pedig kíváncsian várják, hogy vajon bevallják-e melyikük volt a „főkolompos. Íme két gazdi-történet:
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.