Koko, a gorilla több mint 1000 különböző jelet és 2000 angol szót ismert, s minél többet tudott, annál pontosabban fejezte ki érzelmeit, szándékait – így könnyebben füllenthetett is akár. Egyszer például kitépte az acél mosogatót a helyéből, majd gondozói felé egyértelműen és ártatlanul azt jelezte, hogy a macskája tette. Vajon Koko példája azt erősítheti meg, hogy a hazudozás a nyelv elsajátításának, és annak mértékének a hozadéka? Vagy minden állatban létezik egy belső késztetés a mások megtévesztésére, és a nyelv ehhez pusztán egy kifejező eszköz?
Az evolúciós „késztetések” során természetes arány alakult ki az „őszinte igazmondás” és a hazudozás között. Egyfelől nem kell attól tartani, hogy túl sokan fordulnának a becsapás fegyveréhez, mert akkor annak eredményessége leértékelődne, megszokottá, semlegessé válna. Másrészről pedig, ha a küzdelmek kimenetele mindig valós adottságokon alapulna, kizárólag a legerősebb fajok veszélyeztethetnék a gyengébbeket, s felborulna a biológiai egyensúly.
Mindent egybevéve azok, akik hazudnak, saját előnyük és hasznuk érdekében teszik, hogy megóvják magukat a (halál)félelemtől, a sérülésektől és a megtorlásoktól. Egy élőlény minél jobban tud alkalmazkodni, blöffölni és átverni másokat, annál nagyobb lehet az esélye a túlélésre – akár színét változtató kaméleonról, vagy sokszínű „kaméleon-természetű” emberről essék is szó.
Az, hogy ezt a fajta viselkedést hazugságnak vagy életmentő megtévesztésnek tekintjük, már személyes, illetve társadalmi, erkölcsi megítélésünkön múlik. Abból a szempontból, hogy a hazugság inkább szándékos, mintsem reflexszerű cselekedet-e, jóval nehezebb definiálni, mintha azonosítjuk a megtévesztéssel, amelynél kevésbé számít az, hogy szándékosan vagy reflexszerűen lép-e működésbe.
Elridge Adams a pókerezés jelenségével szemléltette mindezt: „Amikor két ember leül pókerezni, egyaránt tisztában vannak saját erejükkel, ám az ellenfelük képességeit nem ismerhetik. Éppen ezért az egyik legoptimálisabb játékstratégia az lehet, hogy a tételek magabiztos emelésével rá kell ijeszteni a másikra, akár van valós alapja, akár nincs.” – s mindezt rezzenéstelen „póker arccal”!
Tudomásul kell venni azt is, hogy minden egyes esetben, ahol az érdekeltség erőszakból és szórakozásból fakad, minél szociálisabb, intelligensebb és csalfább lények az érintettek, annál profibban hazudnak. Ráadásul az emberiség olyan magas szintre fejlesztette, és műveli a megtévesztést, hogy sokszor még saját magukat is képesek átverni. Mindez további elgondolkoztató kérdéseket vethet fel a témával kapcsolatban:
- Vajon mi az oka annak, hogy az emberek a föld legfortélyosabb szélhámosai, legjobb hazudozói?
- S az álcázás művészetének tökéletes birtoklása egyúttal feljogosít minket arra is, hogy a világot uralmunk alá vonjuk?
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: