Úgy tűnik, a házi kedvencek viselkedésével kapcsolatos tudományos nézetek és a laikus gazdi-tapasztalatok nem mindig egyeznek, olykor ellentmondanak egymásnak, de átfedéseket is mutathatnak. Vajon léteznek-e emberi tulajdonságokkal körülírható, vagy azokkal azonosítható viselkedés mintáik? Vajon az esetükben pusztán ösztönös alkalmazkodásról, vagy érzelmeken alapuló, megfelelési vágyról, kényszerről van-e szó?
… „Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi
Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromra esem
Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz
Amitől Tomi mordul még kettőt aztán elhallgat érti a szót
Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát
Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni
Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától
Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán
Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok
Aggódó ösztön, hogy bemászik valaki s megtámadja önöket
Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól
Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást
Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyűlöletet”…
(Karinthy Frigyes: Tomi – Együgyű monológ a kutyaszívről)
Alkalmazkodás
Lényegében az evolúciós fejlődés alapja a (hosszas és lassú) genetikai alkalmazkodás, míg az egyed túlélése szempontjából az is nélkülözhetetlen, hogy a veleszületett mechanizmusok által a környezet hirtelen, váratlan vagy átmeneti hatásaira, állandóan változó ingereire is képes legyen rugalmasan reagálni. A tanulás tulajdonképpen a környezethez való szükséges és célszerű, „tudatos” alkalmazkodással is azonosítható.
A falkában élő-lényeknek életbevágóan fontos egy bizonyos szintű hovatartozás, az egyéni érdekeken túl az adott csoport igényeihez való alkalmazkodás. A csapat normáinak és szabályainak elfogadása, következetes betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy az összetartozók annak teljes és aktív, s ne kirekesztett és kiszolgáltatott tagjaivá válhassanak. Ezért cserébe kölcsönösségen alapuló, biztonságos és bizalommal teli, hierarchikus vagy egyenrangú közösségben érezhetik magukat.
Ösztönös vagy tudatos kutyahűség?
A kutyák szeretetteljes és lojális természetük által válhattak az ember legközelibb és leghűségesebb társaivá. A háziasítás során az összetett és bonyolult emberi közösségbe is viszonylag gyorsan beilleszkedtek, s ennek köszönhetően számos humánnak is tekinthető társas viselkedést -kötődést, együttműködést, engedelmességet, kommunikációt stb.- is elsajátítottak. Érzelmi világuk megdöbbentően hasonlít az emberekéhez, ugyanakkor téves következtetésekre is juthatunk, ha minden szinten értelmet és akaratlagosságot képzelünk viselkedésük mögé.
A kutyahűség a falkalét ösztönös velejárója, vagyis a gazdához, mint falkavezérhez történő sokszínű érzelmi kötődés, hűség és engedelmesség is. Bűntudata, szégyenérzete, megbánó és alázatos viselkedése sem igazán erkölcsi megfontolásból ered, pusztán fél a falkavezér büntetésétől, amit színleléssel, „megadó-testbeszéddel” próbál enyhíteni. Létfenntartó ösztönének bizonyos megnyilvánulásakor pedig vélhetjük azt is, hogy számító és kapzsi, vagy éppenséggel becsvágyó és birtokló.
„Igaz, a kutya viselkedése olykor rendkívül vonzó, érdekes, eredeti. Nem is tagadhatjuk: a kutyának van „egyénisége”. Két egyforma eb nem létezik. Ám érett megfontolással nem mondhatjuk, hogy kedvencünk gondolkodó lény. Legyen bármennyire is értelmes, kedves, ragaszkodó – mint láthattuk, egy másik világ világban él: a szagok, a mozgás és az érzelmek világában! Jó, ha ezt tudomásul vesszük, és azt várjuk a kutyától, amit valóban nyújthat.” (Szinák János – Veress István: Kutyakalauz)
Alkalmazkodás és engedelmesség
A kutya jellemét az öröklött, valamint az egyed képességei alapján szerzett, tanult viselkedés összessége határozza meg. A nevelés és kiképzés során elsajátítja az alkalmazkodást, ami a megszokásból kialakuló rutin megszerzésével automatikus engedelmességé válik. A gazdával együtt történő következetes és kitartó kiképzés megtanítja a kutyát tanulni, s idomulni a kétlábú falkavezér esetleges speciális kívánalmaihoz.
A kutyák gesztusai, közlési jelzései lehetnek akaratától függetlenek vagy szándékosak, s az utóbbiakon képes is változtatni, azokat „céltalanságuk” okán törölni. Például, ha a szoktatás idején egyedül hagyjuk otthon, és ugatására, kaparászására nem reagálunk, akkor előbb-utóbb leszokik róla.
Ugyanakkor az ember-kutya eredményes együttműködéséhez legfontosabb a kölcsönös bizalom elnyerése, az erőszak és a fizikai fájdalom mellőzése, valamint egymás kölcsönös megértése. Ne feledjük, hogy ne csak a kutyától követeljünk alkalmazkodást, hanem a gazdi is tudatosan és felelősségteljesen tanuljon meg kutyául!
– folytatjuk –
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.