Mint láthattuk, az állatvilágban nem feltétlenül az anatómiai ( zoonómiai) fejlettségi fok függvénye az, hogy bizonyos fajok mennyire jól felépített és precízen működő társas közösséget alkotnak. Azt is leszögezhetjük, hogy szinte mindegyik csapatot egy-két „alfa-állat” -nőstények-hímek egyaránt- irányít, teljes egyenlőséggel jószerivel nem is találkozunk. Ebből arra is következtethetünk, hogy az életben maradáshoz „ösztönös szükség” van vezérre, aki védelmet biztosít, kontrollálja a belső és külső viaskodásokat, elosztja az élelmet, s nem utolsó sorban a legjobb utódokat nemzi. A hierarchikus rendszer fenntartása tehát nemcsak a domináns egyed számára jár előnyökkel, hanem az egész csapat szempontjából létfeltétel. Nézzük, vajon miképp épül fel a hiénák és az elefántok társadalma!
A foltos hiénák
A kacagásukról ismert foltos hiénák igen nagy létszámú -akár 100 fős- hierarchikus klánokban élnek, s bár a tagok gyakran portyáznak magányosan vagy kiscsoportban, csapatosan vadásznak és védelmezik a területüket. Közösségi felépítésük egyik különlegessége, hogy egyértelműen a nőstények dominálnak, még az alacsonyabb rangúak is uralkodnak a magasabb rangú (legidősebb) hímek fölött. Az ivarérett hímek 2-6 éves korukban elhagyják az „almot”, és újabb család után néznek, míg a nőstények együtt maradnak az azonos nemű rokonokkal: elődökkel és utódokkal, valamint a megtűrt hímekkel.
Jellegzetességük még az „ivari kétalakúság”, vagyis a hímek és nőstények nemi szervének külsőleges hasonlósága. A nőstények jóval nagyobbak, erősebbek és agresszívebbek a hímeknél, -tesztoszteron-szintjük is magasabb-, s lényegében bármelyik kóbor hímmel, az év bármely szakában hajlandóak párosodni.
Elsődlegesen úgy vélték, hogy a nemi jelleg bizonyos egyezése a falkatagok szokásos üdvözlésében, egymás felismerésében és a nőstények integrálásában játszik szerepet. Számos tudós szerint azonban az állandó dominancia harcokban van jelentősége, mivel a versengés során előnyökkel jár az, ha a nőstények is képesek fokozott androgén (férfi hormon) és az agressziót előidéző tesztoszteron termelésére. Egy harmadik elképzelés is napvilágot látott, miszerint a vemhes nőstények vérében lévő szokatlanul magas tesztoszteronszint hozzájárul az utódok „nemtől független, mégis férfias” anatómiájának kialakulásához.
Az elefántok
Az elefántok több száz fős hordái főleg a nőstény rokonokat felölelő, kisebb csapatokból tevődnek össze. A matriarchális családok feje mindig a legidősebb és legbölcsebb elefánttehén, aki valószínűleg a csorda tagjainak anyja, nagyanyja, vagy nagynénje. Vész esetén teljes mértékben a „matriarcha” tapasztalatára, vezetésére bízzák magukat, a fiatalok pedig igyekeznek szert tenni az idősebbek ismereteire, vagyis generációról generációra száll a túlélés titka, tudása.
Az ivaréretté vált hímeket elűzik maguk közül, akik magányosan vagy más hímekhez verődve élik le az életüket – leggyakrabban egy-két fiatal egy idősebbhez csapódik, akitől tanulhatnak. A bikák ritkán alakítanak ki egymással tartós kolóniát, ám annál hierarchikusabbat! Az elefántoknak kitűnő a memóriája, s ha két egyed egyszer már „összetalálkozott”, akkor évek múlva nemcsak felismerik egymást, hanem pontosan emlékeznek arra is, melyikük volt a domináns, s ezért nem kezdeményeznek újabb „döntőt”. Ugyanakkor párzási időszakban meglehetősen agresszíven hajkurásszák a teheneket, ilyenkor akár életük árán is megküzdenek a nőstény kegyeiért.
– folytatjuk –
Ajánló: Amennyiben tetszett az írás, és kíváncsi vagy a többire is, kérlek „lájkold”, oszd meg és kövesd nyomon az Esszencia folyamát a Facebook-on is: https://www.facebook.com/esszencialap/
A saját fotóinkon kívül, a https://pixabay.com oldalról kölcsönöztük a képeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: