Esszencia

Tövig rágott körmök – 1.

      A szülők többségét aggodalommal tölti el, ha gyermeke rágni kezdi a körmét, mivel nem tudja, hogy pótcselekvéssel, rossz szokással vagy kóros viselkedéssel áll-e szemben. Vajon mi állhat a körömrágás hátterében, mik lehetnek a következményei és vannak-e ellenszerei?        A körömrágást gyakran előforduló stresszoldó szokásnak tekintik, hiszen feszült vagy izgalmi állapotban,… Tovább »

A zodiákus füves iskolája – Szűz (augusztus 23-szeptember 22.)

      Már az ókorban felfigyeltek arra, hogy az egyes bolygók, illetve állatövi jegyek uralma idején ültetett, kifejlődött és begyűjtött gyógynövények, másképp hatnak a különböző csillagjegyek szülötteire. Harmonizálják például alaptulajdonságaikat és hatékonyan támogatják az általuk „felügyelt” testrészek, szervek egészségét. Ezúttal négy olyan gyógynövényt mutatunk be, amely bár elsősorban a Szűz jegyűeknek ajánlott, de természetesen… Tovább »

Történelmi hajkoronák 3.

     A régmúltból fennmaradt leletek alapján megállapítható, hogy már az őseink is meglehetősen sokat törődtek a „frizurájukkal”: lehetőségeikhez mérten vágták és ápolták a hajukat, melyhez fából, csontokból vagy halszálkából készült fésűket is használtak. Idővel a hajkorona „megmunkálása” rangos szerephez jutott, a társadalmi megítélés egyik elsődleges tényezőjévé vált. Nézzük, vajon kultúránként miképp alakult a hajviselet!… Tovább »

Történelmi hajkoronák 2.

Történelmi hajkoronák 1.

Színes csillagok: A narancssárga – Oroszlán

      Ha megkérdezik tőled, melyik a kedvenc színed, biztos, hogy azonnal felelni tudsz. De azt tudtad, hogy a színek árulkodnak lelkünkről, szellemünkről, törekvéseinkről és vágyainkról, illetve befolyásolják a hangulatunkat és a közérzetünket? Szimbolikus jelentéstartalmat is hordoznak, és ha kell, gyógyítanak? Érdemes tehát megismerkedni a színek „nyelvével”, hogy megértsük üzenetüket, és tudatosan használjuk a… Tovább »

Bőröndbe zárt történelem

     Az idők kezdete óta az emberiség velejárói a különféle csomagok. A nomád életvitel feltételezte az állandó helyváltoztatást, s egyúttal a fontosabb eszközök könnyű, rugalmas és masszív szállítását. A botra kötözött motyók mellett favázas, „bőrhátizsák” leleteket is találtak. Nézzük, vajon az évezredek során az utazó-táskák miképp formálódtak az emberi igények szerint!      … Tovább »

Az ókori egyiptomiak szépségápolási titkai – 2.

      Az ősi Egyiptom számos jelentős öröksége mellett ránk hagyományozta messze földön híres színpompás ízlésvilágát, valamint öltözködési, szépségápolási és hajviseleti titkait is. Elég csak ránéznünk Kleopátra és Nefertiti képmásaira, elgondolkoznunk a róluk szóló elbeszéléseken. Természetes szappanokkal, krémekkel és olajokkal ápolták a bőrüket, aromaolajos parfümökkel illatosították magukat. Kiaknázták a gyógyfürdőkben rejlő pozitív lehetőségeket, valamint… Tovább »

Az ókori egyiptomiak szépségápolási titkai – 1.

     Az ősi Egyiptom számos jelentős öröksége mellett ránk hagyományozta messze földön híres színpompás ízlésvilágát, valamint öltözködési, szépségápolási és hajviseleti titkait is. Elég csak ránéznünk Kleopátra és Nefertiti képmásaira, elgondolkoznunk a róluk szóló elbeszéléseken. Természetes szappanokkal, krémekkel és olajokkal ápolták a bőrüket, aromaolajos parfümökkel illatosították magukat. Kiaknázták a gyógyfürdőkben rejlő pozitív lehetőségeket, valamint különleges… Tovább »

Hurrá nyaralunk! – 2.

       Bármennyire is igyekszünk odafigyelni gyermekeinkre, mindig történhet valami – különösen az önfeledt nyaralás hevében. Olvasóink történetei mentén összeállításunk segíthet abban, hogy a kellemetlenséggel járó napégés, rovarcsípés és sérülés ne tegye tönkre a családi pihenést. Vágás, horzsolás „Kisfiunk meglehetősen eleven, és bár otthon már fel vagyunk szerelkezve sebei ellátására, az első nyaralásunk alkalmával… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!